Ha elnyúlik is a nyár van egy vége

Amikor múlt éjjel kinéztem az ablakomon, a narancssárga utcalámpa fénye körül fagyos-havas telet láttam magam elött egy röpke pillanat erejéig. Àm a járdán és az utcán elolvadt hirtelen a hó. Gyorsan feleszméltem és nem találtam rá magyarázatot. Talán tudat alatt karácsony gondolata vegyül lassanként a többi közé, vagy az idegen szoba emlékeztet a régi gyerekszobámra, ahol már nem vagyok otthon és hasonlónak tünt, talán maga az érzés, végülis heteken át ez a négy fal az otthonom és mégsem az.

Eddig nem nyúltam a faggyútestü Máriához, akit ha magam elé pillantok reggelente, elsöként köszönthetnék, s akinek feje és nyaka karján Jézussal tünik csak kevésbé olvasztható anyagból. Ma nem csak közeledtem a szoborhoz, hanem hozzá is értem, körmöm végigsiklott a világoskék páláston, de nem mélyült el benne. Egy titok feltárult, már nem félek sebezhetöségétöl.

Aztán következett egy újabb éjszaka, az ittlét legjobbja lehetett volna, mert fáradtságom elérte tetöfokát és majd négy hét részben kényszeredett, bolondos virrasztása után vonakodás nélkül tértem nyugovóra. Már a kora reggeli órákban hallottam a kígyózó forgalom zörejét, összekuporodva próbáltam összpontosítani testem melegét egy fél négyzetméternyi ponton a párna közelében. Nyújtottam, igazgattam paplanom rétegeit, valószínűleg odakint tovább csökkent az éjszakai hömérséklet és az egy héttel elözöleg bevegyített réteg örömteli melege elveszett nem egész egy hét hirtelen hidegétöl. Talán azért lepödtem meg, mert minden engem nem érintö jelet csak futólag észleltem. Pedig a strandszandálok után lovaglócsizmák sora kopog az utcákon. Az utolsó órák kitartó próbálkozásaim ellenére is álom nélkül teltek. A hideg legyözött.

Dieser Beitrag wurde unter Ungarisch veröffentlicht. Setze ein Lesezeichen auf den Permalink.

Schreibe einen Kommentar

Deine E-Mail-Adresse wird nicht veröffentlicht. Erforderliche Felder sind mit * markiert.